18. fejezet - Új élet, rossz élet

Halihó! Íme egy újabb fejezet a kíváncsi szemeknek! Tudom, rég jelentkeztem már, de nem úgy jönnek a dolgok, ahogyan kellene, úgyhogy bocsánat emiatt. Remélem akad, aki még olvassa, igyekszem mostantól sűrűbben jelentkezni, addig is jó olvasást és örülnék pár véleménynek. :))

Adam

- Adam, nem akarok ide bemenni! Menjünk haza! – nyafogja Lia az egyetem kapuja előtt. Óriási épület áll előttünk, hófehér falakkal és gyönyörű kerítéssel. Kívülről eléggé elitnek tűnik és szerintem ez bent sem lesz másként. És hogy hogy jutottunk idáig? Hát ez hosszú és bonyolult sztori…
Kezdjük ott, hogy a Tonyval való kis incidens óta eltelt 4 nap és a társaságunk két részre szakadt. Vagyunk mi Liával, akik haragszunk a fiúra, és vannak ők Allyvel. Bár már a lány is inkább hozzánk húz, ugyanis nem hogy javulna a kapcsolatuk, csak egyre inkább romlik. Lia nem hajlandó megbocsátani a bátyjának és az a helyzet, hogy jelenleg én sem tudok. Hatalmas ostobaságot csinált azzal, hogy testvéreket csinált belőlünk, csak hogy a bőrét mentse és ezt nagy gyökérségnek tartom a részéről. Én mindig kiálltam mellette, támogattam, falaztam neki és ott segítettem, ahol tudtam, úgyhogy nem hinném, hogy megérdemeltem ezt a hátba támadást tőle. Ugyanez vonatkozik Liára is, mindent hátra hagyott miatta, gondolkodás nélkül jött utána, csak hogy ne veszítse őt el, ő meg ezt teszi vele…

Valami nagyon megváltozott benne és azt hiszem, hamarosan esedékes lesz egy kiadós fejmosás neki.
Viszont nem tudott keresztbe tenni, ugyanis kitaláltam egy viszonylag hihető magyarázatot arra, hogy hogy van az, hogy Lia a húgom és mégis együtt járunk. Napokig ezen törtem a fejem, de végül megszületett a megoldás. Ha valaki rákérdezne, - márpedig rá fognak – akkor majd azt mondjuk, hogy kis korunkban mindkettőnket örökbe fogadtak, innen a közös vezetéknév, de rokoni kapcsolat nincs közöttünk, úgyhogy aki akar, sem fog tudni belekötni. Nem fogom hagyni, hogy elvegyék ezt a lányt tőlem, sem holmi kíváncsi egyetemistának, sem pedig a legjobb barátomnak. Sokat küzdöttem azért, hogy megszerezzem, úgyhogy nem adom könnyen. Sőt, sehogyan sem adom.

- Cica, te is tudod, hogy be kell mennünk. – húzom magamhoz és a hajába puszilok.

- De nem akarok. Nem ismerünk itt senkit és biztos, hogy meg fognak bámulni. – nyafog tovább és kis lépésekkel fokozatosan távolodik a kaputól, de utána nyúlok és visszahúzom magamhoz.

- Itt leszek veled, mással ne foglalkozz! – mondom és összekulcsolom az ujjainkat, majd belépek vele a kapun. Felmegyünk a lépcsőn, lenyomom a kilincset és a szám is tátva marad a látványtól, amit az előcsarnok nyújt. Bámulatos. Márványos falak ölelik körül az embereket, mindenhol nyüzsgő diákok szaladgálnak, a falak telis tele vannak hirdető táblákkal, képekkel és díjakkal. A folyosó szélét mindkét oldalon virágok borítják és az egész olyan látványt nyújt, mintha nem is iskola lenne. Lia is hasonlóan csodálkozik, mint én, majd miután kigyönyörködjük magunkat, a portához lépünk, hogy eligazítsanak minket. Szerencsére nincs baj az angol tudásunkkal, úgyhogy kristálytisztán értjük, amit a középkorú hölgy mond és miután megköszönöm a segítséget, elindulunk a második emeletre, ahol az előadásunk lesz. Hogy ne legyen feltűnő, hogy négy új  diák is ugyanazokon az órákon jelenik meg, ezért ketté szakadtunk, Lia és én közgazdaságtant, míg Ally és Tony jogot fognak hallgatni. Marha érdekesen hangzik mindkettő, de nincs mit tenni, ha egyszer el akarunk vegyülni a tömegben. Szinte húzom magam után a barátnőmet, aki most hisztisebb, mint egy 5 éves kislány. Ez az egész utazás dolog teljesen kikészítette az idegeit, mostanában olyan lobbanékony lett, hogy sűrűn összekapunk egymással, de hamar orvosoljuk mindig a balhékat. Szeretem őt és meg is értem, hogy nehéz feldolgoznia a történteket, úgyhogy az a legkevesebb, hogy mellette maradok és támogatom.

Belépünk a nyitott terembe, szinte minden hely foglalt, de kiszúrok két egymás melletti üres széket az utolsó sorban, úgyhogy odamegyünk Liával és leülünk. Körbenézek a társaságon és azt veszem észre, hogy cseppet sem hasonlít egy középiskolás osztályhoz. Szerintem a csoport nagy része nem is ismeri egymást, néhány pad körül kisebb klikkek csoportosulnak, de ezen kívül mindenki elvan a maga kis világában. Ez jót jelent, így legalább nem fognak minket faggatni és piszkálni, mert itt vagyunk egymásnak. Csengőszó vet véget a zsivajnak, majd miután elhallgat a berregés rögtön be is lép egy alacsony, középkorú, szemüveges férfi. Ránk sem néz, csak angolul elmotyog egy jó napot-ot és belekezd a mondókájába. Unott tekintettel nézek végig a vadul jegyzetelő hallgatókon, majd Liára pillantok, aki próbál figyelni, de látom rajta, hogy őt is legalább annyira untatja ez a hülyeség, mint engem. Rossz ötlet volt a századostól, hogy bedugott minket egy egyetemre, inkább szerzett volna valami munkát, úgy jobban boldogulnánk. Mivel semmi kedvem jegyzetelni ezt a sok zagyvaságot, így Liára összpontosítom a figyelmemet, aki unottan bámulja a táblát. Elmosolyodik, amikor a combjára csúsztatom a mancsom és elpirul, mikor feljebb viszem. Imádom, hogy néha milyen ártatlannak tűnik, máskor pedig olyan, mint egy igazi ragadozó. Igaz, hogy sok időt töltünk együtt, mégsem érzem, hogy teljesen egymásra tudnánk koncentrálni, ami egyáltalán nem tetszik.

Belefájdul a fejem a három órahosszas előadásba és mikor végre befogja a száját a pasi, mi vagyunk az elsők, akik kiiszkolunk a teremből. Percekig bolyongunk a nagy épületben, mire sikerül megtalálnunk az ebédlőt. Óriási a tömeg itt is, de már mindketten éhen veszünk, úgyhogy kénytelenek vagyunk kivárni a sorunkat. Lia a kínálatot böngészi, én pedig kíváncsian pillantok hátra, amikor valaki megböki a vállamat.

- Ti újak vagytok? – kérdezi egy nem egészen amerikainak tűnő, rövid, szinte fekete hajú srác. – Nem láttalak még titeket az előadáson. – folytatja a mondókáját. Rendesnek tűnik így első látásra, de nem áll szándékomban bárkivel is barátkozni, úgyhogy megpróbálom lerázni valahogy.

- Igen. Ez az első napunk. – felelem és vissza is fordulnék, de Liával találom szemben magam, aki lelkesen mosolyogva pillant fel a nála sokkal magasabb srácra.

- Én is nem rég jöttem. Ashton Smith vagyok! De mindenki csak Ash-nek hív. – mutatkozik be és már érzem, hogy ezt bizony nem úszhatjuk meg.

- Amelia White. De mindenki csak Liának hív. – mosolyog rá Lia, majd felém pillant, jelezve, hogy ne legyek bunkó, de igazából azt is elfelejtem, hogy mi is a kamu nevem. Valami Liam, vagy Leon! Ááá, megvan! Logan!

- Logan White. És hívj, ahogy akarsz. – felelem hanyagul. Azt azért mégsem mondhatom, hogy mindenki Adamnek hív.

- Várj! Ti testvérek vagytok? – kérdi döbbenten, amire már vártam is.

- Nem. Illetve de, de mégsem. – dadogja Lia.

- Ezt most nem értem. – furán méreget minket, ami egyáltalán nincs ínyemre, tekintve, hogy abszolút nem érzem magunkat biztonságban ezen a helyen. Elvégre ki tudja, hogy melyik egyetemistának öltözött félnótás fog minket meggyilkolni.

- Kis korunkban mindkettőnket örökbe fogadtak, úgyhogy ugyanaz a vezetéknevünk, de nem vagyunk testvérek. – mondom unottan, mire a gyerek felvilágosodik és bólintva helyesel.

- Azért ez elég fura szituáció. – folytatja tovább a bájcsevejt, én pedig itt unom meg a dolgot és kiállok a sorból.

- Lia, beszélhetünk? – nézek a barátnőmre, aki csodálkozva vonja fel a szemöldökét.

- De, az ebédem… - sóhajtja lemondóan, viszont mikor találkozik a tekintetünk és látja benne a dühöt, int egyet Ashnek és jön utánam. Kimegyünk az ebédlőből, egyenesen a folyosóra, ami most nem nyüzsög úgy, mint eddig, tekintve, hogy mindenki eszik. – Adam, mi van? – állít meg az egyik ajtó előtt, én pedig szembe fordulok vele.

- Semmi. Csak meguntam a bájolgást.

- Most komolyan ezért rángattál el onnan? – von kérdőre mérgesen.

- Igen, ezért! Megmondtam, hogy kerüljük a feltűnést, nem?

- Csak beszélgetni próbált! Te őrült vagy! – fújtat, majd itt hagy egyedül a folyosón. Bosszúsan nézek utána, amikor bevágja maga mögött a női mosdó ajtaját és nagyon vissza kell magam fognom, hogy ne verjek bele egyet a falba. Nem hiszem el, hogy folyamatosan az idegeimen kell táncolnia! Tudja jól, hogy mekkora a tét, hogy az életünk forog kockán, erre megy a szeleburdi feje után és rohadtul nem érdeklik a következmények!

Lia

Kezd elegem lenni Adamből is, de nagyon! Unom már, hogy mindenki meg akarja szabni, hogy mikor, mit és hogyan csináljak! Felnőtt, értelmes nő vagyok, az Isten szerelmére! Utálom ezt a helyet, nem akarok egyetemre járni és legfőképpen nem akarok Amerikában élni egy eldugott lakásban! Vissza akarom kapni az életemet, a szabadságomat és a boldogságomat, mert ez minden, csak nem élet! Nem vagyok hajlandó életem végéig bujkálni néhány hülye emberrabló elől, főleg, amikor nem is engem keresnek. És igen! Hajlandó lennék itt hagyni a bátyámat is, mert megérdemelné! Önző volt, hülye és meggondolatlan! Elárulta a saját húgát, arról nem beszélve, hogy meg is ütött. És hiába áll minden reggel és este a szobám ajtaja előtt, rohadtul nem vagyok kíváncsi az ostoba magyarázataira.

És akkor Hölgyeim és Uraim! Lia kirohanását hallották! Köszönöm a megtisztelő figyelmüket, de most már muszáj kijönnöm a mosdóból, ahová a barátom elől szöktem be. Nagy lendülettel csapom ki az ajtót, azzal a céllal, hogy kiviharzok rajta, de a faszerkezet valaminek nekiütközik, és kis híján az arcomra vágódik vissza.

- A picsába! – egy erős akcentusos káromkodást hallok az ajtó túlsó oldaláról és amikor kilépek mögüle, megtalálom az ütközés forrását is. Sikerült jól fejbe kólintanom valakit a buzgóságommal, na meg a kemény faajtóval!

- Ne haragudj! – kérek elnézést az illetőtől, aki a hangomra felém kapja a tekintetét. Tátva marad a szám a csodálkozástól, életemben nem láttam még ilyen különleges srácot! Középmagas, kidolgozott izmai átrajzolódnak a testhez simuló kék pólóján, piszkosszőke haja a homlokába hullik, na és a szeme… Életemben nem láttam még ilyen szürke szempárt, ami olyan titokzatossá, mégis barátságossá varázsolja a fiú kisugárzását, hogy biztos vagyok benne, hogy csorog a lányok nyála utána. Valószínűleg, ha tovább bámulom, én is így járok majd, úgyhogy zavartan elkapom róla a tekintetem és a földet kezdem vizslatni.

- Semmi baj. Csak nem számítottam rá. – érdes hangja visszavonzza rá a tekintetem és amikor elmosolyodik, érzem magamon, hogy az arcom lángba borul.

- Én,… én sajnálom. Figyelmetlen voltam. – dadogom összefüggéstelenül, mire kiszélesedik a mosolya és rám kacsint.

- Ne szabadkozz! Mondtam, hogy nincs gáz. Egyébként Kevin vagyok. – nyújtja felém a kezét barátságosan.

- Lia. – bizonytalanul eresztem a mancsom a tenyerébe és megvárom, míg lassan megszorítja, majd el is húzom a kezem.

- Szép neved van. Minek a becézése? – érdeklődik kíváncsian, én pedig első nekifutásra kis híján kinyögöm, hogy a Natalia-é, de szerencsére még épp időben észbe kapok.

- Amelia. – felelem halkan.

- Lia! – Adam hangjára megrezzenek és megfordulok, hogy találkozzam a dühös tekintetével. Elszánt léptekkel közeledik felénk és fintorogva elhúzza a száját, amikor a fejem fölött végig méri Kevint. – Hol voltál már eddig? Már mindenhol kerestelek! – kér számon fontoskodva és közben farkasszemet néz a másik oldalamon álló sráccal.

- Logan, ő Kevin. Kevin, ő itt Logan. – mutatom be őket egymásnak. Még mindig fura őt Logannek hívni, és nagyon oda kell figyelnem rá, hogy nehogy Adamnek szólítsam véletlenül.

- A pasija. – ejti ki nyomatékosan a szót ez a lüke tökfej, miközben kezet ráznak, én pedig kínosan lehajtom a fejem. Nem hiszem el, hogy mindig ciki helyzetbe kell hoznia.

- Oké, haver. Értem én. – feleli Kevin, miközben a tarkóját vakarássza. – Nekem most mennem kell, Örültem, Lia. És neked is Logan. – int egyet köszönésképp, majd eltűnik a folyosón. Gyilkos tekintettel meredek Adamre és most legszívesebben megfojtanám egy kanál vízben.

- Most ezt miért kellett? – vonom kérdőre.

- Tudod jól, hogy miért! Nem hiszem el, hogy mindenféle jöttmenttel szóba állsz!

- Csak egy srác volt! És jó lenne, ha leállnál ezzel az atyáskodással, mert nagyon nem vagyok rá vevő!

- Én pedig a hisztidre nem vagyok vevő, szívem! – vág vissza ugyanolyan feldúltan.

- Megint veszekedni akarsz? – esek neki dühösen.

- Nem! De te is tudod, hogy meg kell húznunk magunkat! – kontrázik rá.

- Nem hiszem el, hogy megint ezzel a baromsággal jössz! Olyan vagy, mint a bátyám!

- Egyáltalán nem vagyok olyan, ne hasonlítgass hozzá! Csak nem akarom, hogy butaságot csinálj! Makacs vagy, Lia és mindig a saját fejed után mész! – emeli fel a hangját, de engem sem kell félteni, düh az van bennem is bőven.

- Nem érdekel, Adam! Nem fogom félelemben leélni az életemet! Nem érdekel ez az egész! Elegem van! Ha ennyire meg akarnak ölni, akkor jöjjenek és csinálják! Nem fogok függni senkitől, még tőled sem! Ezt jobb, ha megjegyzed! – drámakirálynősen zárom le a vitát, majd sarkon fordulok és egyszerűen kisétálok az épületből. Ennyi bőven elég volt mára az egyetemből. Sőt, egy egész életre elegendő volt.

- Most meg hová mész? – kiált utánam, de mit sem törődve vele, lesietek a lépcsőn és megyek a dolgomra. Út közben beugrom az egyik kis boltba, feltankolok csokival, majd hazamegyek. Haza… Persze. Ez a hely minden, csak nem az otthonom. Gyűlölök itt lenni, vissza akarok menni az otthonomba, a barátaimhoz, és a szüleim emlékéhez. Kezdem nagyon bánni, hogy nem engedtem el Tonyt egyedül akkoriban. Túlságosan ragaszkodtam hozzá, pedig ő az első adandó alkalommal eldobna magától, ha úgy adódna a helyzet.

Kiborítom a sok édességet az ágyamra és nekiesek az egyik tábla csokinak, de nem élvezhetem sokáig, ugyanis a következő pillanatban kivágódik az ajtó és Adam dühös feje jelenik meg előttem. Hogy mennyire hiányzott már egy kiadós veszekedés…

- Mégis hogy gondoltad, hogy csak úgy ott hagysz a folyosó közepén? Szerinted ki a fene fogja leigazolni a lógásunkat? – esik nekem.

- Pont nem érdekel a lógás. Amúgy meg senki nem mondta, hogy gyere utánam. – közlöm vele totál nyugodtan a véleményem, és tudom, hogy ezzel csak még jobban felbosszantom, úgyhogy pont ezért csinálom.

- Lia, ne dühíts fel! – néz rám vészjóslóan, de nem félek tőle egy cseppet sem.

- Mert mi lesz? Megütsz, mint Tony? – provokálom, de elhallgatok, amikor az elszörnyedt arcára nézek.

- Tudod, hogy sohasem bántanálak. – motyogja sértetten. Azt hiszem, jobban jártam volna, ha lenyelem a nyelvem jó mélyre. Most szépen megbántottam, pedig nem ez volt a célom.

- Ne haragudj! Nem úgy értettem. – megfogom a kezét, amikor leül mellém és az ölembe húzom. – Nagyon nehéz ez az egész most nekem! Nem akarok itt lenni! Vissza akarom kapni a régi életünket!

- Tudom. Én is. Mind ezt szeretnénk, de sajnos nem lehet. Meg kell barátkoznunk ezzel a helyzettel és azzal nem lesz jobb, ha folyamatosan egymást nyírjuk. Úgy gondolom, hogy Tonyval is tisztáznotok kellene a dolgokat. – mondja a szemembe nézve, de nekem erről teljesen más a véleményem. Nem tudom és nem is akarom megbocsátani a bátyámnak azt, amit csinált, még akkor sem, ha térden állva könyörög.

- Nem akarom tisztázni a dolgokat. El akarok innen menni! – közlöm vele elszántan.

- Ugye ezt most nem komolyan mondod?

- De igen! Menjünk el innen! Senki nem fog minket keresni! Kérlek! Nem bírom itt! – nézek rá reménykedve.

- Lia, ez nagyon rossz ötlet! Tony miatt vagyunk itt! Szerinted mit szólna, ha csak úgy lelépnénk? És különben is, a rendőrség figyel minket! Biztosan észre vennék! – győzköd az igazáról, de hajthatatlan vagyok most. Mindig elérem azt, amit akarok és ez most sem lesz másképp.

- Majd óvatosak leszünk. És Tonyt rohadtul nem érdekli, hogy mit csinálok. Szerintem örülne is neki, ha lelépnék.

- Hát ebben rohadtul tévedsz, Húgi! – az emlegetett szamár hangjára kapom fel a fejem és hitetlenül bámulok az ajtó irányába, ahol a bátyám támasztja a falat. Persze, neki is mindig a legrosszabbkor kell idetolnia a képét. Most aztán két oldalról hallgathatom a fejmosást, meg azt, hogy mennyire felelőtlen, csökönyös és hisztis vagyok. Már alig várom. Óra indul, három, kettő, egy, és tessék!...

17. fejezet - A pofon

Lia

Ajtócsapódás zajára ébredek fel. Alattam Adam forró, meztelen mellkasa emelkedik fel és le, arca olyan kisfiús és édes, hogy órákig el tudnám őt nézegetni. Kint már sötét van, fogalmam sincs mennyi lehet az idő, ez az időeltolódás totál felborítja a bioritmusomat. Beletelik pár napba, míg hozzá szokom, az biztos. Nem foglalkozva az órával, tovább gyönyörködöm a szerelmemben. Hosszú szempillái megrebbennek, amikor levegőt vesz, erős karjaival satuként tartja fogva a testemet, amit egyáltalán nem bánok, hiszen olyan biztonságban érzem magam mellette, mint soha máskor.

-Hogy aludjak, ha folyamatosan bámulsz? - ajkai alig mozognak, szinte csak morog, amin szélesen elmosolyodom.

-Te is mindig ezt csinálod! - vágok vissza neki, mire kinyílnak az álmos szemei és egyből összekapcsolódik a tekintetünk. Hümmög valamit, majd magához húz és a nyakamba fúrja a fejét. Kiráz a hideg, mikor fedetlen felsőtestünk összesimul, de hozzá bújok, amilyen szorosan csak tudok.

-Húgi, ébren vagytok? - Tony nyitja ki résnyire a szoba ajtaját és kíváncsian kukucskál be, én meg rémültemben nyakig magamra húzom a takarót, elvégre nincsen rajtam póló.

-Mi az? - Adam felé fordul, én pedig elbújok a háta mögé. Nem mintha akkora tragédia történt volna azzal, hogy nincs rajtam felső, de a bátyám amúgy is mindig túlzásba viszi az aggódását, pedig tudhatná, hogy Adam mellett teljes biztonságban vagyok. Délután szinte önként felkínáltam magam neki, ő mégsem élt vissza a helyzettel, amitől csak még szerelmesebb lettem belé.

-Hoztunk vacsorát és néhány dolgot meg kellene beszélnünk!

-Oké. Mindjárt megyünk. - feleli barátom, majd Tony becsukja az ajtót maga után, Adam pedig felém fordul.

-Hol van a pólóm? - kérdezem tőle, mivel ő dobta el valahová, de csak piszkosan vigyorog.

-Minek az neked? - incselkedik tovább és fölém hajol.

-Adam, ne szórakozz! Tony-ék várnak kint! - szólok rá, mire felsóhajt és a számhoz hajol, hogy hosszan és jólesően megcsókoljon, azután lemászik az ágyról, majd egy pillanattal később a fejemen landol a keresett ruhadarab. Milyen kedves...

Gyorsan felöltözünk mindketten, az ujjaimmal átfésülöm a loboncos hajamat, majd kimegyünk a nappaliba. Ally és Tony a kanapén ülnek egy-egy szelet pizzával az ölükben és csak ránk várnak. Mi is eltulajdonítunk egy tányért és egy szaftos duplasajtos pizzaszeletet magunknak, majd leülünk melléjük és csendben megvacsorázunk.

-Miről kell beszélnünk? - kérdezem a testvéremet, miután jóllakottan elterülünk a tv előtt.

-Azt, hogy mi lesz a továbbiakban.

-Nem lehetne holnap? Késő este van. - nyafogja Ally, de Tony komoly pillantásaiból már tudom, hogy hiábavaló a kérése, úgyis elmondja, amit akar.

-Nem! Ha nem vettétek volna észre, nem egy kiruccanáson vagyunk, hanem gyilkosok elől menekülünk! Kicsit talán több komolyságot várnék el tőletek! - dorgál minket szigorúan, amiben van némi igazság, de még csak pár órája érkeztünk, hadd élvezzük már ki egy kicsit az új élet friss pillanatait!

-Tony, nyugi! Tudjuk, hogy mi forog kockán! Talán egy kicsit meg kéne próbálnod lazítani! Túlságosan rágörcsölsz erre az egészre! Eljöttünk egy másik kontinensre, a kutya se tudja, hogy hol vagyunk és kétlem, hogy az lenne az első, hogy Amerika egyik legjelentéktelenebb városkájában keresnének! - próbálom lenyugtatni egy kicsit és felkelek Adam kényelmes öléből, hogy rendesen szembe forduljak vele. Hajlamos túlparázni mindent, pedig már reménykedtem benne, hogy megszűnik minden feszültség, ha végre új életet kezdünk.

-Lia, te hallod magad? Mégis hogy legyek nyugodt, amikor emberkereskedők üldöznek? Lehet, hogy te totálisan meg vagy elégedve a mostani helyzettel, meg elvagy a kis cukor rózsaszín, szerelmes ködben, amibe magadat beleképzeled, de rohadt nagy szarban vagyunk és jó lenne, ha felébrednél az álomvilágodból! – bevallom, nagyon rosszul esnek a szavai. Nem ezt vártam tőle! Soha nem jutott túl sok a boldogságból és most, hogy végre itt van Adam és nem is öljük egymást, talán érthető, hogy szeretném egy kicsit élvezni!

-Tudod, jó nagy seggfej lett belőled, mióta visszajöttél! – közlöm vele csalódottan és látom rajta, hogy rosszul esik neki, de ő is megbántott. Egy ideje nagyon bunkó stílust öltött magára, én pedig nem vagyok hajlandó ezt tolerálni neki! Ha mindenképpen így akar viselkedni, akkor abban rám ne számítson.

-Na jó! Elég ebből! Majd, ha képes leszel felnőtt módjára viselkedni, akkor beszélünk normálisan! Itt vannak az új igazolványok. – egy halom papírt húz elő a zsebéből és az asztalra hajítja őket. – Smith százados küld egy beépített rendőrt az egyetemre, hogy figyeljen ránk! Örülnék, ha nem keltenétek a minimálisnál nagyobb figyelmet! Na, jó éjt! – dühösen felpattan a kanapéról és a szobájukba megy. Hangosan csattan mögötte az ajtó, de valahogy nem tudom sajnálni, hogy megsértődött. Ideje lenne, ha változtatna magán, mert ha kiborít, úgy kiosztom, hogy azt nem köszöni meg!

-Sajnálom. Mostanában nagyon lobbanékony. – kér bocsánatot helyette Ally, mire egy halvány mosolyt küldök felé. Azért neki sem lehet könnyű. Egy szó nélkül maga mögött hagyta a bátyját, akit talán soha többé nem láthat, mindezt egy olyan fiúért, aki szarba se veszi őt az utóbbi időben, mert lázadni van kedve! Mikor lett a testvéremből ekkora idióta? – Jó éjt! – motyogja halkan és ő is követi Tonyt a hálójukba.

-A bátyám egy barom! – közlöm Adammel és újból belemászok az ölébe, csak most szemből. Kifürkészhetetlen arckifejezéssel mered rám és ebből már sejtem, hogy ő ellenkező véleményen van, mint én. Na, persze! Hiszen mindig egymás mellett áll a két fiú! Még velem szemben is! Sóhajtva veszem tudomásul, hogy ha tovább folytatom, akkor mi is összeveszünk és inkább leszállok róla és elmegyek fürödni.Hosszú percekig folyatom magamra a meleg vizet és próbálom kiüríteni a fejemet, de lehetetlenség. Egyszerűen nem tudok kiigazodni Tony-n. Egyszer kenyérre lehet kenni, máskor meg olyan szemét, hogy rá sem ismerek. Értem én, hogy megviselte az emberrablás, mert nyilván engem is kikészített volna, de mi vagyunk a családja, érte teszünk mindent, nem kellene velünk ilyen hangnemben beszélnie.
Törölközőt csavarok magam köré, amikor végzek a zuhanyzással, majd visszamegyek a szobánkba. Érzem magamon Adam pillantását, miközben kiveszek a bőröndömből egy bugyit és az övéből egy pólót. Emlékeztetnem kell magam, hogy holnap minél előbb csomagoljak ki, mert kész káosz, ami itt uralkodik. Ügyesen megoldom az átöltözést, majd bemászom az ágyba és magamra húzom a takarót. Tudom, hogy nem rég keltem fel, de megint álmos vagyok.
-Liaaa! Cica, ne csináld már! - hátulról az ujjai a csípőmre fonódnak és a kilátszódó bőrömet kezdik simogatni, ami nagyon jól esik, de nem vagyok olyan hülye, hogy ezt tudassam is vele. Kicsit azért unom már, hogy kérdés nélkül mindig a bátyám pártját fogja.
-Szeretnék aludni. - közlöm vele morogva, mire felsóhajt és itt hagy egyedül az ágyban. Nyilván csak fürödni megy, de azért ennél többet vártam. Azt hittem, hogy egy kicsit tovább nyaggat, de valamiért nem és ez sem igazán tetszik. Negyed óra elteltével nyikordul meg az ajtó, majd besüpped mellettem a matrac. Leoltja az éjjeli lámpát, mocorog még egy darabig, mintha nem találná a helyét, végül megérzem az ajkait az arcomon, utána pedig a fejét a hajamban. Mindig ezt csinálja, ha vitázunk, vagy valamelyikünk kicsit buggyant és tudja nagyon jól, hogy ilyenkor nem tudok neki ellenállni. Most sincs ez másképp, megfordulok, hagyom, hogy a derekam köré fonja a karjait és magához húzzon. Az egyenletes szívdobogását hallgatva alszom el és még félálomból hallom, ahogy azt mondja, hogy szeret, de utána mély álomba merülök.
    Ugyanolyan helyzetben ébredünk fel reggel, mint ahogyan elaludtunk az éjjel. Nem vagyok képes haragudni rá, pedig legszívesebben megmondanám neki, hogy lehetne tökösebb is Tony-val szemben, de inkább hallgatok. Nem szeretnék veszekedni, vele meg pláne, mert ha mi veszekszünk, akkor az nem holmi piti kis vita, hanem kőkemény égzengés.
-Haragszol? - morogja a nyakamba, amibe beleborzongok. Megcsóválom a fejemet a mellkasán, majd még szorosabban bújok hozzá. Egy ideig még szeretgetjük egymást, majd felkelünk és felöltözünk. Amikor a fürdőben a fésű után nyúlok, kiveszi azt a kezemből és elkezdi fésülni a hosszú, sötétszőke hajamat. Kezd kikopni belőle a festék és lassan visszanyeri eredeti barnaságát, amit nem is bánok. Meglepődök a cselekedetén, de ugyanakkor nagyot is dobban a szívem a figyelmességén. Mikor végez a hajam bogozásával, felé fordulok és egy nagy cuppanós puszit nyomok az arcára, amin szélesen elmosolyodik és megcsókol. Kézen fogva megyünk ki a nappaliba, ahol Ally kávézik pizsamában. Karikásak és szomorúak a szemei, ami nyilván Tony miatt van. Biztosan vele is összeveszett még az éjjel. Biztatóan rámosolygok a bartánőmre, majd Adam után megyek a konyhába, hogy megigyak egy nagy adag kávét. Kedvesen felém nyújt egy bögrét, amit egy mosollyal hálálok meg és kiiszom a tartalmát. Reggeli gyanánt megeszünk egy-egy szendvicset, majd visszamegyünk a nappaliba, ahol már a mogorva testvérem is megérkezett. Leülünk a kanapéra és megakad a szemem a tegnapi iratokon, amiket kidobott az asztalra. Kíváncsi vagyok milyen új neveket kaptunk, úgyhogy a kezembe veszem őket és megnézegetem. Adam-nek átnyújtom az övét, majd a sajátomat kezdem el tanulmányozni.
"Amelia White" ez lett hát az új nevem, ami annyiban jó, hogy legalább tovább használhatom a Liát és nem kell új névre hallgatnom. Az anyja neve láttán összeszorul a szívem, hiszen más név szerepel ott, mint aki világra hozott, ami érthető, mégis nagy fájdalomként ér.
-Te mit kaptál? - nyúlok a barátom papírjaiért és olvasom azokat is.
"Logan White" ez áll a papírjain, de itt valami nem stimmel. A vezetékneve. Miért ugyanaz, mint az enyém? És az anyja nevénél is ugyanaz szerepel, mint nálam. Mi a szar ez? Hiszen nem lehetünk testvérek!
-Tony, ez a te műved? - szinte visítva teszem fel a kérdést a bátyámnak, aki meg sem lepődik ezen. Hét persze, nyilván ő intézte így! - Te teljesen megőrültél? - kelek ki magamból végképp!
-Lia, mi van? - kérdezi egyszerre Adam és Ally.
-Mi van? Az, hogy papíron kurvára testvérek vagyunk! - nyomom Adam kezébe az összes kamu igazolványt. - Hogy tehetted ezt? - kérem számon Tonyt.
-Sajnálom, Lia, de meg kell húznunk magunkat! Nem szabad, hogy felismerjenek minket és úgy a legbiztonságosabb, hogy ha nem tudják, hogy a húgom vagy! - totál nyugodtan beszél, míg én mindjárt felrobbanok dühömben.
-Inkább legyek Adam húga? A barátomé? A szerelmemé? Hát miféle undorító ember lett belőled? Tudod jól, hogy mennyire szeretem és képes vagy ilyen gusztustalan módon elválaszani őt tőlem? - már mindketten egymással szemben állunk és ha pillantással ölni lehetne, Tony már nem élne! Soha életemben nem gondoltam volna, hogy majd pont a bátyám fog ilyen csúnyán kibabrálni velem.
-Lia, higgadj le! Nem kell ebből ekkora ügyet csinálni! - emeli fel ő is a hangját és itt szakad el bennem a cérna.
-Higgadjak le? Te magadnál vagy? Nem érhetek többé hozzá a barátomhoz! Felfogod, hogy ez mit jelent? Papíron a testvérem és ha valaki meglát minket együtt, azért rohadtul bevágnak a börtönbe! És így akarsz te észrevétlen maradni? Hogy a fenébe juthatott ilyen az eszedbe? Mi lett veled, Tony? Ugyanolyan szívtelen dög lettél, mint azok, akik elraboltak! - vágom a képébe a szavakat, viszont a következő pillanatban a tenyere hatalmasat csattan az arcomon. Megütött! A saját, tulajdon bátyám felpofozott!
Az égő bőrömhöz szorítom a tenyeremet és próbálom visszafojtani a könnyeimet.
-Húgi, ne haragudj! Én,... - kezd el sajnálkozni, de nem vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni. Ellököm az utamból, felkapok egy cipőt és kirohanok a lakásból.
Hát hova jutottunk? Soha egyetlen egyszer nem emelt rám kezet, gyűlölte az erőszakot, erre felpofoz? Tudom jól, hogy kiprovokáltam, de talán érthető a kiborulásom! A fenébe is az egésszel! Elvesztettem a bátyámat, a szerelmemet, az életemet, mindenemet!

Adam
Képtelen  vagyok visszafogni az indulataimat, amikor Lia becsapja maga mögött az ajtót és elrohan. Tony felpofozta a húgát! A barátnőmet! Ezt még neki sem tűröm el.
-Ally, menj utána, légy szíves! - szólok a riadt lányhoz, de csak az eszelős pasiját figyelem lángoló tekintettel. Jobb lett volna, ha aznap eltűnik a parkolóban és soha nem is jön elő. Tönkre tette Liával a kapcsolatunkat! Hát mi lesz velünk ezek után?
A megszeppent szőkeség azonnal kirohan Lia után a házból, én pedig szó nélkül rárontok Tony-ra. Hátra lendítem a jobb karomat, majd az öklöm keményen találkozik az arcával, de nem tudom sajnálni egy cseppet sem! Ha nem a legjobb barátom lenne, a szart is kiverném belőle!
-Adam, higgadj le! - az egyik kezét a vörösödő fejéhez szorítja, a másikkal pedig megpróbál távol tartani magától, de nagyon nehezen tudom csak visszafogni magam.
-Megütötted Liát! A húgodat, aki minden követ megmozgatott, hogy előkerítsen! A húgodat, aki szó nélkül feldobta az életét és követett téged, csak azért, hogy ne veszítsen el, te nem normális! Hát mi ütött beléd? - ordítozok vele. Eddig mindig kiálltam mellette, még Liával szemben is, de most túl ment minden határon ezzel a húzásával.
-Sajnálom! Hibát követtem el! Nem akartam bántani, csak felbosszantott! - szabadkozik, de ez az ostoba kifogás nem mentség a tetteire.
-Felbosszantott? És ki lesz a következő, akit megütsz? Ally? Vagy már megtetted? Nem lepődnék meg, annyira retteg tőled! - vágom a képébe az igazságot. Szerencsétlen lányon látszik, hogy mennyire fél tőle.
-Sosem bántanám! Mostanában sokat hisztizik és néha kihoz vele a sodromból!
-Sokat hisztizik? Soha többé nem láthatja a testvérét, mert szeret téged, te fasz! Te meg nem foglalkozol vele, mindenen felkapod a vizet, rohadtul agresszív vagy és ha így folytatod, nem marad senkid, mert Liát el fogom távolítani a közeledből! Nem fogod tönkre tenni, sem újra megütni és ha kell, Allyt is viszem! Ajánlom, hogy gyorsan szállj magadba és hozd helyre, amit elbasztál, mert nem viccelek azzal, hogy elviszem a lányokat! Nem ezt érdemlik! Ezzel az iratos dologgal pedig marha gyorsan csinálj valamit, mert nem fogok azért szakítani a húgoddal, mert egy balfasz vagy! - nézek végig rajta lesajnálóan, majd fogom magam és ott hagyom, hadd főjön a levében.
Rá sem ismerek erre az emberre! Még az utazás előtt sem viselkedett ilyen mocskosul! Értem én, hogy nagy a nyomás, meg fél, hogy megtalálják, de nem azokon az embereken kéne kiélnie a dühét, akik mellette állnak.
Fogalmam sincs hol keressem a lányokat, elvégre alig egy napja vagyunk itt, úgyhogy csak sétálgatok az utcán, hátha rájuk találok. Nyüzsögnek az emberek az utakon, sokkal nagyobb itt az élet, mint nálunk odahaza. Odahaza... Na, persze. Hol is lenne az? Már komolyan fogalmam sincs.
Az egyik parkhoz érve, megpillantom a két lányt egy padon ücsörögni, úgyhogy odalépkedek hozzájuk. Mindkettőjüknek könnyes a szeme és az arca, nekem meg a szívem szakad bele, hogy így kell őket látnom.
-Minden rendben? - guggolok le eléjük az idióta kérdésemmel. Még jó, hogy semmi nincsen rendben, de legalább megeresztenek egy halvány félmosolyt. Azért ez is valami. Leülök a barátnőm mellé, aki rögtön hozzám is bújik és jobb híján a haját kezdem simogatni, hogy megnyugtassam.
-Magatokra hagylak egy kicsit. - Ally halkan szólal meg, majd felkel Lia mellől.
-Ne menj haza! Hadd dühöngje ki magát! - nézek rá, mire bólint egyet és lassú sétával elindul valamerre. Azért sajnálom szegényt, hiszen sokkal jobbat érdemel a balfék Tony helyett és látszik rajta, hogy nagyon maga alatt van.
-Mi lesz most, Adam? Mihez kezdünk? Én nem akarok szakítani! - könnyezve ül fel és néz rám.
-Dehogy fogunk szakítani! Eszedbe se jusson ilyen butaság! - szólok rá finoman. Az ostoba bátyja miatt nem fogom kevésbé szeretni őt, még azok a nyamvadt iratok sem érdekelnek.
-De a húgodnak fognak hinni!
-Nem fognak annak hinni, mert ha kell, addig fogom csépelni a nem normális testvéredet, amíg nem talál megoldást arra, amit elbaszott! - kicsit indulatosabban beszélek a kelleténél, mire azonnal vissza is veszek a hangomból. Elég az életébe egy erőszakos férfi, nem kell, hogy még bennem is csak az állatot lássa.
-Gyűlölöm! - mondja undorodva, miközben megtörli az arcát.
-Nem gyűlölöd, csak csalódtál benne! Kicsit megmostam a fejét és remélem, hogy észhez tér most már! - közlöm vele és egy puszit nyomok az arcára. Percekig csak ülünk szótlanul, nézzük a járókelőkelőket és gondolkodunk. Ő valószínűleg Tony-n, én pedig azon, hogy hogy oldjuk meg ezt a dolgot. Az egyetemen már nyilván rögzítették az adatainkat, szóval nem igen tudunk rajtuk változtatni, viszont valami megoldást akkor is kell találnunk. Nem fogok néhány nyomtatott papír miatt eltávolodni a barátnőmtől még Tony kibaszott Willson kedvéért sem!
-Menjünk haza, jó? Együtt kitalálunk valamit! - megmarkolom a kezét, felsegítem és csendben hazaballagunk. A lakásba lépve csak Tony ül a nappaliban a lila fejével, amire büszke is vagyok. Megérdemelte a szerencsétlenje. Arra számítok, hogy Lia rá sem akar nézni és egyből a szobánkba megy, ehelyett megáll előtte, mire a fiú rá emeli a tekintetét és a kis harcias szerelemem belekezd a mondandójába, ami tuti, hogy fájni fog a testvérének.
-Anyuék forognának a sírjukban, ha tudnák milyen ember lett belőled! Remélem megérte, mert innentől kezdve rám ne számíts semmiben sem! Szégyellem, hogy a testvérem vagy! - azért ez egy kicsit durva, még a történtek ellenére is.
-Gyere! - berángatom a hálóba, még mielőtt ennél is rosszabbat mond Tony-nak. Nyilván megérdemelné, de tudom, hogy ezeket is meg fogja bánni, amint elmúlik a dühe. - Próbálj meg egy kicsit megnyugodni. Az nem megoldás, ha nekiesel! - próbálok valami okosat mondani, mire felsóhajt és elterül az ágyon. Mellé fekszem, a mellkasomra vonom és csendben bámuljuk a plafont. Nagyon résen kell most lennünk és ki kell valami ésszerű dolgot találnunk, különben ismét jó nagy mutyiban leszünk!

16. fejezet - Felszínre törő érzelmek (16+)

Hahó! Igen, még élek és igen, részt hoztam. Szörnyen sajnálom, hogy ilyen ritkán jelentkezem, de nincs sok ötletem mostanában, ami ezen a fejezeten is meglátszik. Mint azt a címben is láthatjátok, 16+-osra saccolnám ezt a részt, szóval mindenki saját felelősségre olvassa. Bocsánat, ha unalmas, rövid és egysíkú lett, de igyekszem legközelebbre valami érdekesebbet összehozni. Mindenesetre jó olvasást és jól esne pár vélemény. :))

Lia

Aztakurva! Igen, így egybe mondva és egybeírva, eme csodálatos káromkodással fejezem ki magam, amikor bemegyünk az újdonsült lakásunkba. A lehető legmodernebb bútorokkal van felszerelve, több hálószoba van, egy meseszép konyha és az erkélyről a kilátás egyszerűen tökéletes. Adammel egy napfényes, parkra néző szobát választunk ki magunknak és hitetlenkedve fordulok körbe, miközben lepakoljuk a cuccainkat.

-Ez hihetetlen! - adok hangot a meglepettségemnek, a mellettem álló fiú pedig lelkesen bólogat. Nem tudom elszakítani a tekintetem az ablaktól és a természet szépségeitől és szélesen elmosolyodom, amikor Adam hátulról átölel és a nyakamba csókol.

-El sem hiszem, hogy végre vége ennek az egésznek és új életet kezdhetünk. - mormogja a fülembe, lehelete az arcomat csiklandozza, amitől a hideg futkos a hátamon.

-Én sem. És gondolj bele! Jövő héttől egyetemre járhatunk! Ez olyan, mint egy valóra vált álom. - rásimítom a tenyerem a hasamat ölelő mancsára, ő pedig összekulcsolja az ujjainkat és további jóleső csókokkal borítja be a bőrömet. Elsöpröm a hajam az útból, hogy még jobban hozzám férjen és érzem a bőrömön, ahogyan elmosolyodik.

-Adam? - szólítom meg és szembefordulok vele.

-Hmm? - mélybarna szemei boldogan csillognak, amikor rám néz, mire a szívem nagyot dobban a mellkasomban.

-Szeretlek. - motyogom és a mellkasába fúrom a fejem. Szorosan a karjaiba zár és egy puszit nyom a hajamba mielőtt válaszolna.

-Én is szeretlek, Lia. - feleli. Erősen megmarkolom a pólóját, mélyen magamba szívom az illatát és percekig maradunk így mozdulatlanul. Végül ő kényszerít, hogy előbújjak a kellemes menedékemből és maga felé fordítja az arcomat, hogy megcsókolhasson.
Ez a csók most más, mint az eddigiek. Sokkal mélyebb, érzelmekkel telibb és ha mondhatom, akkor szerelmesebb. Sok mindent átéltünk már együtt, jót is, rosszat is és az utóbbi idők nagy feszültségei után most nagy szükségünk van egymásra.

Hagyom, hogy átvegye az irányítást, készségesen utat engedek a nyelvének, hogy a forrósága engem is átmelegítsen és jólesően felnyögök, amikor egyik kezével a fenekembe markol. Elmosolyodik, amikor félbeszakad a csókunk, de nem tétlenkedik, ajkait a nyakamra szorítja, kis csókokat hagy a bőrömön, olykor meg is szívja egy picit, ami már átmegy a földi jó dolgok határán. Ez már egy földöntúli, emberfeletti érzés. Félredöntöm a fejem, hogy jobban hozzám férhessen, mert ebből úgy érzem, hogy soha nem elég. Kezeimet a hajába vezetem, mohón beletúrok a barna fürtökbe és amikor meghúzom pár hajszálát, a nyakamba mordul.

-Liaaa! – Ally hangja és az ajtó kivágódása riaszt fel mindkettőnket a kábultságból.

-Mi az? – sóhajtva tolom el magamtól Adam-et és ránézek a barátnőmre és mellette a bátyámra, aki rosszallóan csóválja a fejét. Mintha ők amúgy nem ugyanezt szokták volna csinálni!

-Csak meg akartuk kérdezni, hogy jöttök-e várost nézni, de azt hiszem a válasz egyértelmű. – vigyorodik el mindentudóan.

-Majd később. – feleli Adam mellettem. Tony továbbra is fura tekintettel méreget minket, de Ally nagy nehezen kivonszolja a szobánkból és becsukja az ajtót. – Mindig a legjobbkor tudnak jönni. – morgolódik, de azért bezárja az ajtót és visszalép hozzám. Várakozóan nézek rá, kíváncsi vagyok, hogy mire készül, de egy ideig csak áll előttem és néz.

-Mit fogunk csinálni? – kérdezem végül, mikor megunom a tétlenkedését.

-Lenne egy-két tippem. – pimaszul rám mosolyog és a kezemnél fogva magához húz. – Mit szólsz hozzá? – a fülembe suttogva teszi fel a kérdését, ajkai a fülcimpámat súrolják, amibe beleborzongok és reszketeg sóhaj szökik ki a számból.

-Mihez? – kérdem nehézkesen.

-Mondjuk, hogy te meg én egy kicsit közelebbről megismerkedjünk egymással. – továbbra is alig hallhatóan közli velem a terveit, én meg félő, hogy mindjárt a karjaiba olvadok.

-Öhm… - próbálok megszólalni, de amikor ismét a nyakamba csókol, egyszerűen elakad még a lélegzetem is. A lábaim megremegnek és ha nem tartana erősen a derekamnál fogva, tuti, hogy összeesnék.

-Ezt igennek veszem. – elhajol a nyakamtól, már a szemembe néz és széles mosolyra húzza ajkait a nyilván pipacsvörös arcom láttán. Ismét megmarkolja a mancsomat és az újdonsült franciaágyunkra húz. Egész kényelmes és puha a tapintása, de van egy olyan érzésem, hogy mindjárt közelebbről is megtapasztalom, hogy milyen a minősége. Felfekszem a selymes párnákra, ő pedig egyből fölém mászik. Leveszi a fehér pulcsiját, tekintve, hogy meleg van a szobában, de nem hiszem, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy vetkőzni kezd. Ezután az én felsőmhöz nyúl, mire engedelmesen felfelé nyújtom a karjaimat, hogy le tudja venni rólam. A hajam összekócolódik, a pólóm pedig szinte a mellemig felcsúszik, de nem hagyja, hogy lentebb húzzam magamon az anyagot, a mellkasomnál fogva óvatosan a párnára dönt, a pólómat felhúzza egészen a mellkasomig, és miközben hunyorogva a plafont bámulom, megérzem a hasamon a forró ajkakat. A hideg ráz az új érzéstől és csikisen ficánkolni kezdek, amikor a köldökömbe puszil. Erősen az ágyhoz szegezi a csípőmet, hogy ne tudjak mozogni és tovább műveli a kínzó tevékenységét. Amikor a nyelvét is beveti a munkálatokba, egy nem túl nőies nyögés hagyja el a számat és ha így folytatja, akkor hamarosan megőrjít.

-Adam! – nyögöm ki nehézkesen.

-Mit szeretnél? – elhúzódik a hasamtól, felkönyököl, hogy láthassa az arcomat és mogyoróbarna tekintetét az enyémbe vési.

-Ne kínozz, kérlek. – nyöszörgök tovább, amin egy jót mosolyog és a számhoz hajol, hogy egy pici puszit nyomjon rám.

-Szerintem élvezed. – öntelten ismét megszívja a nyakamat, csak most erősebben, aminek tuti, hogy nyoma marad, én pedig a karjára csapok.

-Olyan egy egoista fasz vagy, Adam! – korholom, de nem tehetek róla, elmosolyodom a végén.

-Pont ezt szereted bennem! – vág vissza, ami sajnos, vagy nem sajnos, teljesen igaz. Morogva adom a tudtára, hogy ő nyerte a szócsatánkat, majd a nyaka köré kulcsolom a karjaimat és lehúzom őt magamhoz, hogy ráérős csókban forrjunk össze.

Kihasználom az alkalmat, míg belefeledkezik a csókunkba és gyorsan fordítok a helyzetünkön, hogy én kerüljek felülre. Elszakítom az ajkaimat az övéitől és rátérek a nyakára, hogy ugyanúgy megkínozzam, ahogyan ő az előbb engem. Egyáltalán nem kímélem, hosszan megszívom a vékony bőrt, amin hangosan felnyög és a pólóm alatt a meztelen derekamba markol.

Érzem a csípőm alatt az egyre dudorodó férfiasságát és hogy még jobban kicsesszek vele, mocorogni kezdek rajta.

-Basszus, Lia! – nyögi hangosan, és most rajtam a sor, hogy széles vigyorra húzzam a számat. Legalább nem csak én érzem magam most már totál szétcsúszva. Telhetetlenül ránt le magához, hogy ismét mélyen megcsókoljon, ami ellen semmi kifogásom, úgyhogy készségesen állok a szolgálatára. Ajkunk egyre türelmetlenül és vadabbul tépi a másikét, a csípőm szinte önként dörgölődzik az övéhez, ami összefüggéstelen morgásokat csikar ki belőle.

Mire észbe kapnék, már fordul is a helyzetünk, így megint én kerülök alulra, teljes testével fölém tornyosul, míg a szánk egy pillanatra sem szakad el egymástól.

Ilyen messzire még soha nem merészkedtünk eddig, de tetszik, nagyon-nagyon tetszik. Nem tudom, hogy készen állnék-e már arra, hogy lefeküdjek vele, de ez szinte már majdhogynem az, csak ruhában. De bízom benne, teljes mértékig és tudom, hogy történjék bármi is, vigyázni fog rám.

Öntudatomon kívül nyúlok a pólója derekáért és egy határozott mozdulattal szabadítom meg tőle. Mivel szinte már az enyém sincs rajtam, könnyű a dolga a levételt illetően és így már egymáshoz simul a szenvedélytől átforrósodott felsőtestünk. Libabőrös leszek, amikor ez megtörténik, zihálva nézünk egymás vágytól égő szemeibe, majd egy hosszú puszit nyom a homlokomra, amitől erőset dobban a szívem. Ujjait végighúzza a csupán csak egy fekete melltartóval fedett felsőtestemen, valamint a melleimen, a szemével pedig követi az ujjait és ráérősen végigméri a kiszolgáltatott részeimet, míg én visszatartom a levegőmet és várom, hogy mi fog történni.

-Gyönyörű vagy. – olyan szerelemmel néz rám megint, hogy kicsordul a könnyem, remeg az egész belsőm és ha meg lehetne állítani az időt, akkor most megtenném, hogy ez a pillanat soha ne érjen véget.

Adam

Én képtelen vagyok uralkodni magamon és a vágyaimon, ha Liáról van szó. Olyan érzelmeket ébreszt bennem ez a lány, mint még soha senki. Nem érdekel, hogy alig pár órája szállt le a gépünk, ahogyan az sem, hogy még csak meg sem néztük hol fogunk ezentúl élni, csak az számít, hogy ez a páratlan gyönyörűség itt fekszik most alattam és csakis engem akar. Nem tudom mitévő legyek most. Legszívesebben leszaggatnám a maradék ruhát róla és azonnal a magamévá tenném, de ő sokkal értékesebb ennél. Lehet, hogy túl korai lenne még egy ekkora lépést meglépni, de nem látom rajta, hogy tiltakozna. Pedig a lényem egy része arra vár. Valamiféle jelre, ami arra utal, hogy álljak le, mert különben perceken belül meg fog történni a dolog. De nem ellenkezik. Ugyanolyan hévvel csókol vissza, mint ahogyan nekiesek és az a kósza könnycsepp, ami végigcsordul az arcán összeszorítja a szívemet. Teljesen rabja lettem ennek a lánynak és ebből a rabságból nincs menekvés. De soha eszembe nem jutna menekülni ebből az édes fogságból.

Lecsókolom a könnyeket a felhevült bőréről, míg ő behunyja a szemét.

-Lia, nem kell megtennünk! Ráérünk még vele! – mondom lágyan, amikor rám pillant őzike szemeivel. Halvány mosollyal az arcán bólint egyet, viszont amikor lemásznék róla, nem ereszt, hanem a tarkómnál fogva húz magához egy gyengéd, lassú és szerelmes csókra. Ráérősen ízlelgetem a puha ajkakat, nyelvünk ismerős ritmusban fonódik össze, ujjai pedig a hajamat birizgálják.

Fogalmam sincs, hogy most mit szeretne, hiszen beleegyezett abba, hogy leálljunk, mégis azt akarja, hogy tovább csókoljam.

-Kicsim, mit szeretnél? – kérdezem végül, mikor levegőhiány miatt elválunk egymástól.

-Téged. – feleli halkan és végigsimít az arcomon. – Azt hiszem, arra még nem állok készen, de minden másra igen. – motyogja szemlesütve, amin elmosolyodom és egy puszit nyomok az orra hegyére.

-Szóval bármi mást csinálhatunk? – vonom fel kérdőn a szemöldököm, mire egy kis gondolkodás után bólint egyet. Rengeteg mindent tudunk csinálni a szexen kívül is, ami legalább olyan élvezetet nyújt a számára, mintha elmerülnénk egymásban. Viszont szerintem ez mára bőven elég lesz neki. Nagyot ugrottunk előre, hiszen eddig nem történt több köztünk pár csóknál. – Akkor aludjunk. Alig aludtál a repülőn és látom, hogy fáradt vagy. – mondom végül, de meglepetten, nagyra nyílt szemekkel pillant rám.

-Aludjunk? – kérdez vissza.

-Igen, cica. Aludjunk. Bőven van még időnk bármit is csinálni. Nem kell egyből a közepébe vetni magunkat. Tudok várni, mondtam már. Ameddig csak kell! – közlöm vele lágyan a nyilvánvaló tényeket. Hálásan elmosolyodik, megsimogatja az arcomat, én pedig ismét homlokon puszilom és mellé fekszem. A mellkasomra vonom, és a meztelen bőrét simogatom, míg egyenletessé nem válik a légzése. Már azt hinném, hogy alszik, amikor egyik pici kezét a szívemre helyezi, elsuttog egy „Szeretlek Adam”-et és szuszog tovább édesen. Elmosolyodom ezen, majd magunkra húzom a takarót és követem őt az álmok világába.

15. fejezet - Megtaláltak!

Hi-Hi! Hát elég rég jelentkeztem már, amiért hatalmas bocsánat, de egyszerűen nem jött az ihlet. Két hete írom már ezt a fejezetet is, amit ma végre valahára sikerült befejezni. Nem tudom, mikor lesz folytatás, de igyekszem. Jó olvasást annak, aki még olvassa és nem unta meg a várakozást. :)

Lia

Borzalmasan alszom éjszaka, hiába fonódik szorosan körém Adam védelmező teste, akkor sem jön álom a szememre. Mindenféle gondolat kavarog a fejemben és egymást nyírják ezek a francos agyszülemények. Nem akarok elmenni innen, nagyon nem, de nincs más választásunk, ha nem akarunk meghalni. Már pedig még egy jó darabig nem szeretnék!

Hirtelen éles fény szűrődik be az ablakomon, mire azonnal felkelek, és az ablakhoz osonok. Ijedten nyugtázom, hogy egy sötét autó áll a ház előtt, és 4 alak száll ki belőle. Azonnal visszaugrom az ágyamba és erősen megrázom Adamet, hogy keljen fel.

-Kicsim, mi van már? - motyogja álmosan.

-Adam, valaki van a ház előtt! - közlöm kétségbeesetten, mire kipattan a szeme és azonnal felül az ágyban.

-Nyugi! Mindjárt megnézem! - finoman végigsimít az arcomon és felkel. Ő is az ablakhoz megy, nézelődik pár pillanatig, majd az ajtó felé indul.

-Hova mész? Itt ne merj hagyni egyedül! - szólok rá figyelmeztetően és megyek vele. A hátán megmarkolom a pólóját és követem a bátyám szobájába. Halkan megyünk be, nehogy megijesszük őket és villanyt kapcsoljanak. Meg sem lepődöm, hogy a legjobb barátnőm és a testvérem egymásba gabalyodva alszanak. Pár óra alatt jól egymásra találtak, mit ne mondjak!

Adam leül az ágy szélére és óvatosan keltegetni kezdi Tony-t, mire a fiú nyöszörögve átfordul a másik oldalára. Percekig is elszerencsétlenkedik, majd én veszem kézbe a dolgot és ököllel jó erősen belevágok a combjába, mire ijedten felül az ágyban! Na, így kell ezt csinálni!

-Mi a franc van már? - kérdezi dühösen, a szemét törölgetve.

-Tesó, nagy gáz van! Egy kocsi áll a ház előtt! - közli vele Adam, Tony meg mint aki szellemet látott, elsápad és azonnal felkel az ágyból. Elrohanva mellettünk, kiront a szobából, feltételezem, az enyémbe megy, mi pedig szó nélkül követjük.

-A jó büdös életbe! - káromkodja el magát, miközben bámul kifelé az ablakon. Mázli, hogy a redőny nincs teljesen lehúzva, így mi simán kilátunk, de befelé nem láthatnak semmit sem.

-Most mit csinálunk? - kérdezem vékony hangon, pánikolva. Nagyon félek, hogy ezek az alakok betörnek és bántani fognak minket.

-Add a mobilod! - utasít a bátyám, mire szó nélkül elmarkolom az éjjeli szekrényről a telefonom és a kezébe nyomom. Pötyög rajta valamit, aztán a füléhez emeli.

-Smith százados? Tony vagyok! Hatalmas bajban vagyunk! Küldjön erre egy rendőrautót, különben nem kell holnapra megvennie a repülőjegyeket, hanem intézhet 4 koporsót! - amint az utolsó 2 szót kimondja, megrázkódok félelmemben. Adam elém lép, magához ölel és kiterel a szobámból.

-Menj át Ally-hez! Ne legyen egyedül, ha felébred! Mi ezt elintézzük! - lágyan szól hozzám, tudja, hogy mennyire ki vagyok borulva és ezért hálás vagyok neki.

-Adam, félek! - nézek rá könnyes szemekkel, mire még szorosabban ölel magához, majd egy hosszú puszit nyom a homlokomra.

-Nem lesz semmi baj. - súgja a hajamba és halkan belépünk Tony szobájába, ahol a barátnőm változatlanul alszik tovább. Bebújok mellé, Adam rám húzza a takarót, végigsimít az arcomon, majd magunkra hagy. Nyakig magamra húzom a vastag paplant, mintha az megvédene bármitől is...

Jó nagy szarban vagyunk, most aztán tényleg! Ha valamilyen csoda folytán nem mennek innen nagyon gyorsan azok az emberek, nekünk végünk van! Reszketve várom, hogy történjen valami, de síri csend honol a lakásban is és az utcán is. Tehát még itt vannak! Pár pillanat múlva Ally mocorogni kezd mellettem, aztán kinyitja a szemét és döbbenten néz rám. Nyilván meglepődött, hogy én vagyok mellette Tony helyett.

-Lia, te mit keresel itt? - kérdezi rekedten és a villanykapcsolóhoz nyúlna, mire azonnal ráugrom, hogy eszébe se jusson fényt gyújtani. Már csak az hiányozna, hogy lebuktasson minket!

-Meg ne próbáld! - szólok rá ellentmondást nem tűrő hangon, mire csak egy értetlen, bamba tekintet a jutalmam.

-Mi a fene folyik itt? És hol van Tony? Ugye nem tűnt el megint? - teszi fel a kérdését pánikolva, amit most meg is tudok érteni.

-Nem! A szobámba vannak Adammel! Valaki van a ház előtt! - közlöm vele a tényeket és érzem,  hogy rajta is a hideg futkos, aztán hirtelen magához ölel. Elsőre meglepődöm rajta, de utána egyből viszonzom a gesztusát. Egy ideje eltávolodtunk egymástól, szóval most nagyon jól esik ismét ölelni őt, de azért jobb lett volna, ha nem szükséges hozzá egy ilyen szituáció.

-Menjünk át a fiúkhoz. Képtelen vagyok itt várakozni. - mondja, mire bólintok, mert teljesen egyet értek vele. Felkelünk az ágyból és halkan átsétálunk a szobámba, ahol a két fiú még mindig az ablakon bámul kifelé.

-Még mindig itt vannak? - kérdezem halkan.

-Itt. Nem tudom mit szarakodnak már eddig a rendőrök! - Tony indulatosan kezd fel-alá járkálni a szobában, erre Ally odamegy hozzá és szorosan átöleli. Félve lépdelek oda Adam mellé az ablakhoz, de ő magához húz, amivel most nagyon megnyugtat. A pólójába markolok, lehunyom a szemem és mélyeket lélegzek az illatából. Véget kell vetni ennek a helyzetnek! Muszáj, hogy vége legyen!

-Megjöttek! - szólal fel egyszer csak az engem ölelő fiú, mire mind rátapadunk az ablakra és nézzük, hogy mi lesz. Kék fény villog az utcában, a rendőrautó lassan járőrözik, majd elér a ház elé, ahol a kapu előtt álló alakok azonnal beülnek a kocsijukba és elhajtanak. Mindannyian hatalmas sóhajtással eresztjük ki az eddig bent tartott levegőnket.

-Hála az égnek! - szinte egyszerre szólalunk meg Ally-vel a megkönnyebbüléstől még el is bőgöm magam. Tropára mentek az idegeim az elmúlt hetekben, az tuti.

-Nyugi! Most már nem lesz semmi baj! Elmentek. – Tony vigasztalni próbál, de már annyira elegem van ebből, hogy teljesen kifakadok. Arra sem figyelek, hogy mi történik körülöttem, csak rázza a zokogás az egész testemet, szipogok és hüppögök, mint egy hisztis kis gyerek.

-Itt maradnak reggelig a ház előtt! Feküdjetek le és aludjatok! – mondja a bátyám, majd a szőkeséget maga után húzva kimennek a szobámból.

-Gyere picim, aludjunk! – Adam lágyan szól hozzám, miközben bebújik a takaró alá. Gondolkodás nélkül bemászom mellé és olyan szorosan bújok hozzá, hogy szerintem levegőt is alig kap. Erősen átölel, a nyakamba fúrja a fejét és így fekszünk hosszú percekig.

-Vége lesz ennek valaha? – kérdezem vékony hangon.

-Nem tudom, Lia. De nagyon remélem! – megpróbálja a lehetetlent és még közelebb húz magához, mire egy kicsit csillapodik a reszketésem és hosszan fújom ki a levegőmet, ami egyenesen Adam nyakába megy. Érzem, hogy kirázza a hideg és ha nem lennék ilyen idegállapotban, még élvezném is. De most képtelen vagyok lenyugtatni magamat, annyira megijedtem, hogy szerintem még hetekig nem leszek képes lehunyni a szememet. Percekig, órákig bámulom a sötét plafont és hallgatom az engem ölelő fiú szuszogását. Legalább egyikünk tud aludni. Nem telik el úgy egyetlen perc sem, hogy ne pillantsak az ablak felé. Nagyon rettegek. Belegondolni sem merek, hogy mi lett volna, ha a rendőrök pár perccel később jönnek és azok az alakok berontanak a házba. Nem tudtunk volna hová menekülni. Egy véget nem érő rémálomba kerültünk, amiből kikeveredni szinte képtelenségnek tűnik.

Összekuporodom Adam ölelésében és megrázkódom a félelemtől ismét, mire a fiú karja szorosabban fonódik körém.

-Nem alszol, igaz? – rekedt hangja szinte mormolásnak hallatszik, mégis megértem a csöndben a szavait.

-Nem tudok. – felelem halkan.

-Lia, pihenned kell! Holnap hosszú napunk lesz!

-De nem érted, hogy nem tudok elaludni? Folyton az jár a fejemben, hogy mikor törik ránk az ajtót és lőnek le! – a kelleténél hangosabban és dühösebben szólok hozzá, pedig egyáltalán nem az a célom, hogy összevesszünk az éjszaka közepén. Közben érzem, hogy a mellkasom egyre gyorsabban emelkedik le és fel, ami egyáltalán nem sejtet semmi jót. Ezt ő is megérzi, mert fölém tornyosul, feloltja az éjjeli lámpát és a szemembe néz.

-Higgadj le! Nem hiányzik, hogy pánikrohamot kapj! – rám parancsol, de nem erőszakosan, hanem szelíden, de még ez sem képes lecsillapítani a bennem tomboló vulkánt, ami bármelyik pillanatban kitörhet. Próbálom tartani vele a szemkontaktust, de eluralkodnak rajtam az érzelmek. Már folynak a könnycseppek az arcomon, zihálni kezdek, szorít a mellkasom és nem kapok levegőt.

-Lia! Nézzél rám! – két kezébe fogja az arcomat, amikor behunyom a szemem és kényszerít, hogy a mélybarna szempárba fúrjam a tekintetem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy visszatartsam a feltörni készülő zokogást, ami már a torkomban van.

-Shhh! – közelebb hajol hozzám, lecsókolja a könnyeket az arcomról, így próbál nyugtatni és tényleg igyekszem csak őrá koncentrálni, de nehéz! Nagyon nehéz!

-Nyugii! – suttogja, miközben simogatja az arcom, én meg nem vagyok képes másra, csak annyira, hogy szorosan megmarkoljam a pólóját és magamhoz húzzam. Teste finoman ránehezedik az enyémre, érzem a belőle áradó melegséget, ami kezd hatással lenni rám. Halványan elmosolyodik, amikor már egyenletes a légzésem, aztán lehajol, hogy összeérjenek ajkaink és egy puha csókot nyom a számra. Amikor hozzám ér, mintha tűzijáték robbanna bennem, annyira jóleső érzést vált ki belőlem a közelsége, pedig ez még csak nem is az első csókunk. Önkéntelenül is sikerül egy halk nyögést produkálnom, mire belemosolyog a számba és újra megcsókol. Majd megint és megint. Istenem, ez a pasi egy valóra vált álom! Pár perce még a pánikroham fojtogatott, most pedig csak arra vágyom, hogy egész éjjel engem csókoljon. Van érzéke a figyelemeltereléshez, az egyszer biztos.

-Adam. – nyögöm ki szinte hangtalanul.

-Minden rendben? – kérdi a szemembe nézve. Bólintok, majd elengedem a kezeim által összegyűrt pólóját, ujjaimat a tarkójára vezetem és lehúzom őt magamhoz. Nincs ellenére a dolog, készségesen hajol az arcomhoz, hogy ismét összetapassza a szánkat és szenvedélyes csókban forrjunk össze. Mikor megnyalom az alsó ajkát, halkan felnyög és a számba tolja a nyelvét, amitől nekem is hasonló ingerem támad, de visszafogom magam, hogy ne kelljen félbeszakítani ezt az emberfeletti tevékenységet. Ujjaim a haját túrják, miközben ajkaink egy ritmusra járnak, ő egyik kezével a csípőmbe markol, a másikkal a fejem mellett tartja magát, hogy ne nehezedjen teljesen rám.

Már nyoma sincs félelemnek és kétségbeesésnek, csak a rajtam fekvő fiúra koncentrálok és arra amit velem művel. Számomra varázslatnak tűnik, amit csinál, képes minden rosszból valami sokkal-sokkal jobbat kihozni és ezzel nagyon boldoggá tud tenni.

Hosszú percek múlva hagyom csak, hogy elszakadjon tőlem. Rám mosolyog, megsimogatja az arcom, egy puszit nyom a hajamba és mellém fekszik. Nem várja meg, hogy hozzá bújjak, szinte teljesen magára húz, a lábam a két lába között kap helyet, a fejem a mellkasán, a mancsom pedig a hasát öleli át. Ujjai a hajamban kószálnak, megnyugtatóan simogatja a fejem, másik keze, pedig a pólóm alatt talál megnyugvásra.

-Köszönöm. – suttogom és egy pici puszit adok a nyakára. Leoltja a villanyt, még utoljára homlokon puszil és a fülembe motyog.

-Szeretlek, tökmag. – majdnem megint sikerül elbőgnöm magam, de most nem a fájdalomtól, hanem a szeretettől, amit tőle kapok. Válaszul az arcára simítom a tenyerem, amibe belecsókol, azután tényleg behunyom a szemem és most végre sikerül az álmok birodalmába lépnem.

Adam

Soha egyetlen ellenségemnek nem kívánom ezt az éjszakát, amit át kellett vészelnünk. Ha Lia nem kelt fel az éjszaka közepén, ki tudja, lehet már mind meghaltunk volna. Még így sem túl rózsás a helyzetünk, de pár órája tényleg nagyon szorult a hurok a nyakunk körül. Tony nem túl diszkrét módon keltett fel pár perce, de Liát hagytam még aludni. Egész éjjel alig aludtunk valamit, legalább az utazás előtt pihenje ki minimálisan magát. Miután elfogyasztok egy nagy adag fekete mérget, halkan felöltözöm és kimegyek a szerelmespárhoz a nappaliba. Ally a barátom ölében öl és kissé nyálasan enyelegnek egymással. Jó, nyilván nem bánom, mert a barátaim és tényleg ideje már, hogy egymásra találtak, de azért nem túl kellemes nézni őket. Mi is hasonló dolgokat művelünk Liával, de legalább mi a hálóban intézzük el és nem a szemük előtt. Na, mindegy is igazából. Arra vagyok nagyon kíváncsi, hogy hova kerülünk pár óra múlva és hogy milyen lesz ezután az életünk. Teljesen újrakezdeni mindent azért nem könnyű. Pláne nekünk.

Még mielőtt mélyebben belegondolnék, megszólal a csengő, Tony indul ajtót nyitni, nekem pedig ideje felébresztenem a barátnőmet. Visszacsoszogok a szobájába és leülök mellé az ágy szélére. Olyan békés és nyugodt most, hogy legszívesebben hagynám tovább aludni, de sajnos ezt most nem lehet. Kisimítom az arcába omló kócos tincseket, majd egy puszit nyomok a bőrére. Nem reagál rá, úgyhogy megismétlem a cselekedetemet, de olyan mélyen alszik, hogy ez most kevés lesz, úgyhogy hideg ujjaimat a pólóból kilátszó csípőjére vezetem, mire kirázza a hideg és lassan nyitogatni kezdi a pilláit.

-Ébresztő, picim! – mondom halkan és megpuszilom a homlokát. Lassan felül az ágyban, nyújtózik egyet, majd édesen felém nyújtja a karjait, jelezve, hogy öleljem meg. Nem habozok a karjaimba a zárni őt, fejemet a nyakába temetem és pár pillanatig csak szorongatom a törékeny testet. Ezt követően a kezébe nyomok pár ruhadarabot és magára hagyom, hogy nyugodtan felöltözhessen.

-Jó reggelt! – köszönök a századosnak, aki hasonlóan cselekszik, mint én. Leülök Ally mellé a kanapéra és csendben várjuk Liát, aki pár percen belül csatlakozik is hozzánk.

-Nos. – a rendőr azonnal belekezd a mondókájába, mi pedig figyelmesen hallgatjuk. – Az éjszakai dolog minket is váratlanul ért, de sajnos nem sikerült elkapnunk őket. A jegyeket természetesen megszereztem, új igazolványokat kapnak és egy szállás is vár magukra Amerikában. Lehetőséget kapnak, hogy egyetemre járjanak mindnyájan, de ezen felül maguknak kell gondoskodniuk a továbbiakról. Az gondolom nyilvánvaló, hogy a mostani személyazonosságuk megszűnt, önök már nem léteznek Natalia, Tony, Adam és Ally néven. És soha többé nem jöhetnek ide vissza, nem tarthatják senkivel sem a kapcsolatot, mert ezzel csak bajba sodornák magukat. Minden egységünk azon van, hogy mielőbb felszámolja ezt a bandát, de muszáj elmenniük, ha életben akarnak maradni. Azt hiszem, ezt a tegnap esti incidens is alátámasztja. Itt vannak a jegyek és a szükséges iratok, a kapu előtt álló járőrök kiviszik önöket a repülőtérre és a legszigorúbb biztonsági intézkedések elvégzésével garantálják, hogy épségben megérkezzenek az államokba. Kérdés van? – néz ránk kérdőn. Tony-ék a fejüket csóválják válaszként, de én csak Liát nézem, aki pislogás nélkül mered maga elé. Az ölében nyugvó kezéért nyúlok, egy picit megszorítom, mire rám emeli a tekintetét. Teljesen zavart és kétségbeesett és az a legrosszabb, hogy nem tudok tenni semmit, hogy jobb legyen neki.

Miután Smith százados távozik, összekapjuk a cuccainkat és kihordjuk a garázsban álló kocsiba, amit majd a rendőrök fognak vezetni. Miután mindennel megvagyunk, beülünk a hátsó ülésekre és csendben nézünk ki az ablakon. Lia hozzám, Ally pedig Tony-hoz bújik, mi pedig egy pillanatra összenézünk barátommal. Nem kérdéses, hogy mostantól nekünk kell vigyáznunk a lányokra és egymásra is. Bele kell rázódnunk egy teljesen új életbe, egy teljesen új földrészen.

A reptéren eltökölünk vagy két óra hosszát, míg beszállhatunk, ami nagyon bosszant, Mind feszültek vagyunk és ilyenkor nem szeret az ember várakozni órákat. Lia az ablak mellé ül, én pedig mellé. Egész nap alig szól pár szót, én meg nem tudom, hogy mit kellene tennem, úgyhogy csak próbálok mellette lenni, amennyire csak tehetem. Bekapcsolom a biztonsági övét, majd a sajátomat is és miután elmagyarázzák a szokásos repüléssel kapcsolatos dolgokat, felszállunk. Több, mint 15 órát fogunk utazni, ami nem kevés. Tony-ék előttünk ülnek, én meg már most unatkozom. Liához hajolok, egy puszit nyomok az arcára, erre halványan rám mosolyog, kezembe csúsztatja a pici mancsát és a vállamra hajtja a fejét. Így utazunk órákon át, mígnem már besötétedik, az utasok nagy része pedig már alszik.

-Kimegyek a mosdóba. – barátnőm halkan felkel mellőlem és magamra hagy, de úgy döntök, hogy utána megyek és kinyújtóztatom az elgémberedett végtagjaimat. Mire lassan odaérek, már jönne kifelé a kis mellékhelyiségből, de finoman visszatolom és becsukom magunk mögött az ajtót.

-Adam, mit szeretnél? – pillant rám értetlenül az álmos szemeivel.

-Csak unatkozom. – vonom meg a vállam hanyagul.

-És ha bepasszírozol a wc-be úgy kevésbé lesz unalmas az út?

-Hát mondjuk. – elvigyorodom egy pillanatra és megcsókolom. Csak egy apró csókot enged, mielőtt el nem tol magától, de nem tud messzire lökni, ugyanis a helyiség olyan apró, hogy egymáshoz kell tapadnunk, ha el akarunk férni.

-Ugye nem azt forgatod a fejedben, hogy megrontasz a repülő mosdójában? – kérdezi kíváncsian, de látom, hogy mosoly bujkál a szája szélén, amiért már megérte ehhez a lökött dologhoz folyamodnom.

-És ha igen? – vonom fel kacéran a szemöldököm.

-Akkor sikítani fogok. – aranyosan kinyújtja rám a nyelvét, mire felnevetek.

-Nem mered. – piszkálom tovább, mire kinyitná a száját, hogy tényleg felsikoltson, de gyorsabb vagyok és ajkaimmal hallgattatom el. Nyelvem azonnal a szájába csúsztatom, amibe beleborzong, majd megmarkolja a pólómat és magához húz. Finoman a fenekébe markolok, miközben ujjait a hajamba vezeti és egy kicsit meg is húzza a tincseimet. Imádom, mikor így átadja magát nekem és megbízik bennem. Tudja, hogy nem mennék messzire, főleg nem egy kis nyamvadt fülkében, de mindannak ellenére, amiken keresztülmentünk, még így is képes rám koncentrálni és kizárni a külvilágot. Ajkunk tökéletes összhangban mozog továbbra is, nyelvünk simogatja egymást, ahogyan a kezeink is. Csalódottan nyögök fel, amikor kopogtatnak az ajtón és nem nagy kedvvel, de elszakítom magam a gyönyörű lánytól, aki csakis az enyém. Elpirulva húzza lejjebb a pólóját, amit „véletlenül” felhúztam, majd kimegyünk a kis lyukból. Egy pufók, idős pasi áll az ajtó előtt és rosszallóan megcsóválja a fejét, amikor kilépünk az ajtón, mire én csak rávigyorgok és hátulról átölelve Liát, visszamegyünk a helyünkre. Ráterítek egy takarót, ő hozzám bújik és lehunyja mogyoróbarna szemeit. Magamhoz ölelem és én is így teszek, majd elmerülünk az álmok világában.